Ugyancsak Lúciára
Még csak alig fekszik le, alig tárul föl előttem
Lúcia, s lába alig nyugszik a vállamon el,
máris ijesztő hang durran ki pogány fenekéből,
mint amilyet ledörgött nyáron a felleges ég.
Rémülten hátat fordítok, béfogom orrom,
rég lekonyult, ami állt, s iszkolok odébb.
Lúcia, értsd meg hát, örömet nem hozhat a CENZÚRÁZVA,
ha ilyen roppant rossz modorú a farod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése